Bemutatkozás

Először én is a nyugati asztrológiával találkoztam, nyugati rendszerben gondolkodva, négy év tanulás után oklevelet szereztem asztrológiai tudásomról 2006-ban. A szabad akarat kérdése azonban nem hagyott nyugodni, az asztrológia pedig akkor nem tűnt képesnek arra, hogy válaszoljon erre a kérdésre. Amit láttam, annyi volt csupán, hogy a dolgok mechanikusan leírhatók a csillagok járásának megfelelően…
Felhagytam az asztrológia gyakorlásával és más úton kezdtem válaszokat keresni. 2007-ben találkoztam az advaita filozófiával a Filozófia Gyakorlati Iskolájában. A tanítások gyakorlati alkalmazása elporlasztotta a kétségeim, a világ tökéletes rendje a megértés szintjére emelkedett.
Erre a talajra hullt a védikus asztrológia tanítása, ami a tudás (a Védák) támaszai (a Védangák) között az első. A Védát emberi szinten a teljes testként ábrázolva hat Védanga – a testrészek – alkotja. A dzsótis, azaz a védikus asztrológia a Védák szeme, a fény, ami mutatja az utat.

Egy jó dzsótisi (védikus asztrológus) lámpást ad a kezünkbe, segít eligazodni életünk eseményei között és felismerni az utat valódi önmagunk felé.
Ma már tudom, hogy mindkét tanárom – a nyugati Dévai Elemér Attila és a védikus Geoffrey Pearce – ugyanazt tanította a maga eszközeivel. Hálás vagyok mindkettőjüknek. A különbség a kettő között megtett utamban van. A nyugati asztrológiát én akartam tanulni, a dzsótis pedig engem választott. Nincs benne akarat, van viszont elköteleződés és felelősségvállalás.

A nyugati és a keleti – védikus vagy indiai – asztrológia különbsége a technikai különbségeken túl – amilyen például a 24 fokos jegy helyzeti eltérés, a 27 naksatra (holdházak) használata, a dása periódusok és alképletek rendszere – leginkább a nyugati és keleti gondolkodásmód különbségében érthető meg, amit Buji Ferenc A halhatatlanság virágfüzére bevezetőjének 2. lábjegyzetében a következőképpen fogalmaz meg:

„… a keleti ember számára hagyományosan nem léteztek olyan kérdések, mint a rossz eredete vagy a szabad akarat problémája, olyannyira, hogy a XIX. századi India legnevezetesebb szentje és bölcse, Paramahansza Rámakrisna a szabad akarat eszméjét angol specifikumnak tartotta: „Egyedül Isten plántálta az ember elméjébe azt az eszmét, amit az angolok „szabad akaratnak” neveznek” (Malik Tóth István: Az isteni hattyú, p. 112-113.). Niszargadatta Mahárádzs pedig úgy fogalmazott e kérdéssel kapcsolatban, hogy „a hinduizmusban magának a szabad akaratnak az eszméje nem létezik, s éppen ezért hiányzik a megnevezése is. Az akarat kötelezettség, rögzültség, kötelék” (I am That, p. 356.).”

Ha tanácsot kérsz tőlem, azt tanítom, hogy életedben a „teljes részvétel ragaszkodás nélkül” elvét alkalmazd, légy derűs és tudd, hogy minden körülmények között biztonságban van Az, aki vagy. Bizalmad irányomban ajándék.

Szeretettel
Adams Éva

Időpont egyeztetéshez írj üzenetet!